WCHSA/TKOK kiállítás Pilis

2024.04.20. WCHSA/TKOK kutykiállításon jártunk, ahol kiemelkedő eredményeket értek el kutyáim junior osztályban. Köszönjük a szervezőknek a sok munkájukat, amit a kiállításra fordítanak. A családias hangulat, kedves bírók, és gyönyörű serlegek most is feledhetetlenné tették a napot! Comme Ci – Comme Ca Anastazya: NDS: Hpj, Junior Winner, BOB, Junior BIS III. BOG III. Klubb: Hpj, Junior …

Cseh – Szlovák naptári szereplés

Minden évben, mondhatni hagyományos jelleggel, a szomszédos Szlovákiai, és Csehországi tenyésztők, év végén a következő évre fali naptárat csináltatnak. Ebben a naptárban olyan kutyák szerepelnek, akik az adott ország tenyésztőinél születtek, és egy papillonos közönség szavazata alapján, erre érdemesnek találtatnak. Nagy megtiszteltetés, hogy a 2024-es naptárba Solange is bekerült, hiszen tenyésztője Szlovákiai. Nagyon tetszett a …

Első utunk lakókocsival

Hol is kezdjem…talán az elején. Ami januárban kezdődött, ugyanis visszamondott szállások miatt elhatároztuk, hogy a kutyáink kiállítási idejére (vagy azon kicsit túl is), lakókocsit vásárolunk. Mivel nem az első lakónk, így tudtuk, hogy az igényeinek megfelelően merre induljunk a keresésben. Szerencse nagyasszonya mellénk szegődött, így 1-1,5 hónapnyi lázas keresgélés után, fél Európát maga mögött hagyva …

BIS Szolnok, VII. „Tiszavirág Winner” CAC

Kutyapár katergória: Inter Win Zidane – Comme Ci – Comme Ca AnastaZya az ifjú championok megmutatták magukat, ahol a: Kutyapár I, azaz a legszebb kutyapár minősítést kapták. 1/7 Bíró: Lakatos István Hálás köszönetem Miló Viktória, hogy segítettél a profizmusoddal a kutyák bemutatásában! Leköteleztél! Köszönet a kutyák és az én oktatásomért a Schlosser Team-nek.

CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás és MTBE Klub kiállítás– Szentlőrinc – 2024. március 23.

.2024. 03.23 Pécs-Szentlőrinc Számunkra is elérkezett az idő, hogy megmutassuk magunkat. Inter Win Zidane, Puppy osztály: IDS: Nagyon ígéretes. Bíró: Petru Muntean (RO) MTBE Club Show: Nagyon ígéretes, Kölyök Specialgyőztes/Best Puppy. Bíró: Tibor Bošnjak (RS) Tenyésztő: Inessa Kirilenko. Comme Ci – Comme Ca Anastazya, Junior osztály: IDS: HPJ, Junior Cacib, Best Junior Bíró: Petru Muntean …

Tenyésztői továbbképzésem

2023 őszére a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (röviden MEOESZ), hosszú évek kihagyása után Tenyésztői Tanfolyamot szervezett, melyet ez úton is hálásan köszönök a Szövetségnek. 45-50 jelentkező volt a képzésre, melynek soraiban voltak orovosok/tenyésztők/leendő tenyésztők, de még „laikusok” is, akik szerették volna megismerni eme tevékenységet. Tanultunk: Képzés végén a sikeres vizsgámról Tanúsítványt kaptam, melynek kiemelt …